2024.04.19.
FelnőttHírek

Vasárnap Csepelre látogatunk

Az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában  a THSE-Szabadkikötő vendége lesz csapatunk. A találkozó játékvezetője Katona Balázs lesz, az asszisztensi feladatokat Illés Tamás és Varga Gábor látják el.

A mieink az előző fordulóban magabiztos, 5-0-ás győzelmet arattak a sereghajtó Dunaharaszti MTK ellen, aminek köszönhetően csapatunk már 13 pontos előnnyel vezeti az NB III. Nyugati csoportjának tabelláját. Következő ellenfelünk a THSE-Szabadkikötő együttese egészen a 9. fordulóig nyeretlen volt a bajnokságban, azóta azonban 7 mérkőzésen 6 győzelmet arattak, aminek köszönhetően a 6. helyre jöttek fel a táblázaton.

Az őszi nyitófordulóban csapatunk meggyőző fölénnyel, 7-1 arányú győzelmet aratott hazai pályán a THSE-Szabadkikötő ellen, góljainkat Nagy Krisztián (3), Oláh (2), Csemer és Horváth szerezték.

Schindler Szabolcs újra számíthat az előző fordulóban eltiltását töltő Oláh játékára, sérülés miatt pedig senkit sem kell nélkülöznie szakvezetőnknek.

A találkozó vasárnap 13 órás kezdéssel kerül megrendezésre a THSE-Szabadkikötő Sporttelepén.