Szombaton újabb hazai edzőmérkőzést játszott csapatunk: a mienk ezúttal a Zala megyei bajnokságot vezető Nagykanizsával mérték össze erejüket. Kis Károly a Balogh – Köles, Kovács, Graszl, Csemer – Nagy E., Csizmadia – Illés, Horváth, Vallejos – Major összeállításban küldte pályára csapatunkat.

14. perc: Baloldali támadásnál Major indította Vallejost, a beadást Major juttatta a jobb sarokba, 1:0.

20. perc: Csizmadia-Major összjáték után utóbbi higgadtan helyezett a kapuba, 2:0.

39. perc: Illés remek megmozdulás után robogott el a jobb oldalon, átadását Major értékesítette, 3:0.

51. perc: Kovács lefejelt labdáját Major lőtte a kapu jobb oldalába, 4:0.

60. perc: Oláh és Csizmadia játszott össze, utóbbi Major elé tálalt, aki a bal alsóba lőtt, 5:0.

75. perc: Major súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, ölben kellett bevinni az öltözőbe, a támadó a bokáját fájlalta.

85. perc: Szépített a vendégcsapat, baloldali beadást követően Kovács helyezett a hálóba, 5:1.

A mérkőzés után kiderült, hogy Major Norbert részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, ezúton is jobbulást kívánunk támadónknak.

Kis Károly:  Ma más jellegű játékot játszottunk, hiszen alacsonyabb osztályú csapat ellen szerepeltünk. Sokszor kellett felállt védelem ellen futballoznunk, többször sikerült ellenfelünket áttörnünk, látványos gólokat szereztünk.

Következő mérkőzés
Eseménynaptár

2018 május

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
  • U15: FC Ajka - Üstökös FC Győr
  • MU14: Devecser SE - FC Ajka
4
5
  • U19: Szombathelyi Haladás VSE - FC Ajka
  • U17: Szombathelyi Haladás VSE - FC Ajka
  • FC Ajka - Csepel FC
6
  • Bozsik Program Ajka Alközpont 3. tavaszi U7/U9 fesztivál
7
8
9
10
  • MU14: Ugod SE - FC Ajka
11
  • U17: FC Ajka - Pápai ELC
  • U19: FC Ajka - Pápai ELC
12
  • Leány U16: FC Ajka - MTE 1904
  • U15: Sümeg VSE - FC Ajka
  • U14: Sümeg VSE - FC Ajka
  • Tarr Andráshida SC - FC Ajka
13
  • 5. Régiós U11/U13 kiemelt "B" torna
14
  • Bozsik Program Ajka csoport 4. tavaszi U11/13 torna
15
16
17
18
19
  • Leány U16: Csornai SE - FC Ajka
  • U15: FC Ajka -Király SZE
  • U14: FC Ajka -Király SZE
  • FC Ajka - THSE-Szabadkikötő
20
  • Bozsik Program Ajka Alközpont 4. tavaszi U7/U9 fesztivál
  • U19: Király SZE - FC Ajka
  • U17: Király SZE - FC Ajka
21
22
23
24
25
26
  • U17: FC Ajka - Gyirmót SE Győr "B"
  • U19: FC Ajka - Gyirmót SE Győr "B"
  • U15: ZTE FC - FC Ajka
  • U14: ZTE FC - FC Ajka
27
  • BKV Előre- FC Ajka
28
  • Bozsik Program Ajka csoport 5. tavaszi U11/13 torna
29
30
31
  • MU14: FC Ajka -TIAC VSE
Tabella
The latest football information here. Now retrieving info from data source.
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 0
Mai látogatók száma : 127