A mieink két nappal az Iváncsa elleni felkészülési mérkőzést követően újabb Közép-csoportbeli ellenféllel találkoztak: Schindler Szabolcsék ezúttal a Dunaújváros csapatával mérték össze erejüket.

FC Ajka–Dunaújváros 2–0 (1–0)

Ajka, 100 néző.

V.: Szilasi.

FC Ajka: Horváth D. – Kalász (Köles), Pákai (Kenderes), Kovács G. (Csemer), Bonivárt (Erdei) – Pavliczky (Csizmadia), Nagy E. (Kovács Á.), Molnár (Illés) – Nagy K. (Oláh), Major (Horváth P.), Tóth (Markó). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

A 24. percben Pavlitzky szerzett harcosan labdát, bár már úgy tűnt, szerelni tudják, ő azonban kapura tudott lőni, a lövését csak a gólvonalon túlról tudták menteni a védők, 1–0.

A 81. percben Markó remekül ugratta ki Horváth P.-t, aki higgadtan helyezett a bal alsó sarokba 10 méterről, 2–0.

A mérkőzés összképét tekintve teljesen megérdemelt az FC Ajka győzelme, hisz Horváth D. kapusnak mindössze egyszer volt szüksége minden tudására, míg a másik oldalon, a tavasszal még Ajkán védő Pokorninak háromszor is bravúrra volt szüksége.

Csapatunk ezzel befejezte edzőmérkőzéseinek sorozatát az augusztus 4-ei rajt előtt, csak magasabb osztályú csapatoktól szenvedtünk vereséget, az NB III-as ellenfeleket viszont valamennyit legyőztük a nyári felkészülési időszakban.

Schindler Szabolcs: Szervezetten játszó, jól védekező csapat ellen játszottunk, akiket elég nehezen lehetett feltörni. Pozitívum, hogy mindkét félidőben a gólokon kívül is voltak gólszerzési lehetőségeink.

Következő mérkőzés
Eseménynaptár

2018 augusztus

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
  • FC Ajka - THSE Szabadkikötő
5
6
7
8
9
10
11
12
  • Pénzügyőr SE - FC Ajka
13
14
15
16
17
18
19
  • FC Ajka - Puskás Akadémia II.
20
21
22
23
24
25
  • Pápai Perutz - FC Ajka
26
27
28
29
30
31
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 1
Mai látogatók száma : 260