Újabb felkészülési mérkőzést játszott csapatunk: a mieink a másodosztályú Sopron vendégei voltak. Kis Károly a Pokorni – Köles (Csemer, 46.), Graszl, Kovács, Krebsz – Csizmadia, Nagy E., Oláh (Vallejos, 46.) – Pavlitzky (Kalász, 46.) , Horváth, Major összeállításban küldte pályára  a mieinket.
A 15. percben Major két csel után Nagy Erik elé gurított, aki 11 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 0:1.

32. perc: egy védelmi hibát kihasználva Horváth Péter csapott le a labdára, és körülbelül 35 méterről, a kapus fölött emelt a hálóba, 0:2

36. perc: Graszl buktatta a 16-oson belül Horváthot, 11-es, a büntetőt a sértett értékesítette, 1:2.

55. perc: baloldali hazai bedobás után a védők hibáját kihasználva Horváth egyenlített, 2:2.

77. perc: Vallejos egy szép csel után remekül ugratta ki Csizmadiát, aki 10 méterről a kapuba helyezett, 2:3.

A 88. percben Csizmadia fejese a kapufán csattant.

Kis Károly: Egy hónappal a rajt előtt nagyon értékes meccset játszottunk a Sopronnal, amely szintén nagy feladat előtt áll, meg szeretné tartani NB II-es tagságát. A találkozó egyes szakaszaiban tudatosan átadtuk a területet, két gólos előnyt szereztünk, a hazaiaknak sikerült kiegyenlíteni, ám a meccs utolsó szakaszában még tudtunk újítani. Örülök annak, hogy három gólt rúgtunk idegenben egy másodosztályú csapatnak, ez mindenképpen dicséretes.

Eseménynaptár

2018 február

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Tabella
The latest football information here. Now retrieving info from data source.
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 2
Mai látogatók száma : 420