2024.04.20.
FelnőttHírek

Győzelem a rangadón!

Az NB III. Nyugati csoportjának 14. fordulójában a III. Ker. TVE vendége volt listavezető együttesünk. Nem várt könnyű mérkőzés csapatunkra, hiszen NB III-as tagságunk óta nem sikerült nyernünk a III. Ker. TVE sporttelepén.

III. Kerületi TVE–FC Ajka 0-2 (0-0)
Budapest, 600 néző.

V.: Zierkelbach.

III. Kerületi TVE: Kunsági – Nagy, Hámori, Szalai, Laczkó (Sorecz 77.) – Gálfi, Fazakas, Rabatin (Pleszkán 64.) – Sóron, Tóth, Kokenszky (Kaszai 55.). Vezetőedző: Buzsáky Ákos

FC Ajka: Horváth D. – Köles, Pákai, Kovács, Csemer – Csizmadia, Kenderes, Illés (Molnár 72.), Horváth P. (Kalász 91.) – Nagy K., Oláh (Pavlitzky 80.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Az első 15 percben semmi érdemleges nem történt  pályán, komolyabb lehetőség egyik kapu előtt sem adódott.

Az első két próbálkozás támadónk, Nagy Krisztián nevéhez fűződik, előbb kevéssel mellé, majd kevéssel Kunsági kapuja fölé lőtt. A 26. percben aztán megszerezhettük volna a vezetést: Nagy K. készítette le nagyszerűen Illésnek a labdát, középpályásunk azonban 10 méterről nem talált kaput.

A 32. percben újra támadónk próbálkozott lövéssel, de ezúttal is kaput tévesztett.

A 42. percben Köles beadását Csizmadia csúsztatta kevéssel kapu mellé, míg a félidő zárásaként Horváth próbálkozása ment hajszállal Kunsági kapuja mellé.

Fölényben játszottunk az első játékrészben, de gólokban ekkor még ez nem mutatkozott meg.

A második félidőben 3 perc játék után aztán megszereztük a vezetést: Köles nagy bedobását Pákai elől még menteni tudták a hazai védők, a játékszer Horváth elé került, akinek labdáját Csemer hajszálpontosan Csizmadia elé ívelte, középpályásunk beadását az elől maradó Pákai kapásból a kapu jobb oldalába továbbította! 0-1

Egy perccel később akár már két góllal is vezethettünk volna, Pákait azonban tiszta gólhelyzetben két kézzel lerántották, a büntető elmaradt.

A találkozó első – és egyben utolsó – hazai kaput eltaláló lövése Fazakas nevéhez fűződik, Horváth Dániel azonban hárítani tudott.

Az 58. percben Csemer szabadrúgásáról centikkel maradt le Pákai, majd Kovács, Kunsági középre kiütött labdájára a hazai védők reagáltak gyorsabban, így odalett a nagy lehetőség.

A 64. percben Nagy K. lépett ki ziccerben, lövését védeni tudta Kunsági, a kipattanót Oláh igazítás nélkül lőtte kapura, a hazai kapus azonban nagy bravúrral ezt is hárítani tudta. Érett nagyon az újabb találatunk.

A 72. percben ígéretes helyről járt szabadrúgás, Csemer azonban kevéssel kapu fölé helyezett.

A 74. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés: Nagy K. beadását vétette el Hámori, így a labda Oláh elé került, aki higgadtan a kapu bal oldalába lőtt! 0-2

A 90. percben Kaszai próbálkozásánál Csemer mentett nagyot, így csapatunk zsinórban 6. mérkőzését hozta le kapott gól nélkül. Mivel a fordulóban az Érdi VSE hazai pályán nem bírt a Sárvárral (1-1), együttesünk már 10 ponttal vezeti az NB III. Nyugati csoportjának tabelláját!

Schindler Szabolcs:  Nehéz mérkőzésre számítottunk, de úgy gondolom, hogy amit elterveztünk azt sikerült megvalósítani. Gratulálok a csapatnak ehhez a fontos győzelemhez és köszönöm a lelkes szurkolóink biztatását, akik ezúttal is sokan elkísértek minket az idegenbeli összecsapásra.