Az NB III. Nyugati csoportjának 18. fordulójában igazi rangadó várt csapatunkra, hiszen a mieink a második helyezett Érdi VSE otthonában léptek pályára. A mérkőzésnek óriási tétje volt, hiszen egy esetleges győzelemmel 1 pontra megközelíthettük volna riválisunkat a tabellán.

Érdi VSE-FC Ajka 1:3 (0:0)

Érd, 200 néző. V.: Takács. Érdi VSE: Kertész – Kárász, Bozsoki, Csiszár (Pintér, 13.), Németh – Kónya (Tárkányi, 83.), Koós, Melczer – Balázsovics (Kalmár, 67.), Pallagi, Kelemen. Edző: Limperger Zsolt. FC Ajka: Balogh – Köles, Pákai, Kovács, Csemer – Nagy E. (Graszl, 53.), Csizmadia, Horváth P. – Illés, Tóth (Pavlitzky, 53.), Vallejos. Edző: Kis Károly.

A mérkőzés elején a mieink részéről Tóth, a hazaiaktól Pallagi lövése nem érte el a célterületet. Ugyanez történt a 12. percben Nagy Erikkel, aki 20 méterről lőtt a kapufa mellé.

A 22. percben egy nagy bedobás után lecsorgó labdát Pintér lőtte nem sokkal mellé. Koós emelt kecsegtető helyzetben a léc fölé, majd Melczer 16 méteres szabadrúgása centikkel jutott a bal kapufa mellé.

A másik oldalon Köles nagy erejű lövése Kaszásról vágódott az oldalvonalon túlra. A félidő hátralévő részében Kelemen próbálkozását hárította Balogh, Vallejos pedig körülményes volt.

Góllal kezdte a második játékrészt a hazai csapat. A 47. percben baloldali szabadrúgást követően a teljesen tisztán maradt Kelemen 17 méterről nagy erővel lőtt Balogh kapujába. 1:0.

Az 52. percben Pallagi veszélyeztetett, Balogh remek érzékkel tornászta ki a jobb alsóból a 25 méteres lövést.

Kis Károly edző kettős cserével igyekezett javítani csapata játékán, hamar kiderült: eredményesen tette.

Az 55. percben Horváth nagy bedobása után Graszl Csizmadia elé tolta a labdát, utóbbi közelről kiegyenlített, 1:1.

A 62. percben a hazaiak kecsegtető lehetőségből nem találták el a kaput. A másik oldalon Csemer 20 méteres szabadrúgása centikkel suhant el a bal kapufa mellett.

Fokozatosan került fölénybe az FC Ajka. Illés elől az utolsó pillanatban mentettek a védők, s ugyanez történt Pavlitzky esetében is.

A 83. percben óriási kavarodás alakult ki az érdiek 16-osán belül. A játékvezető kezezésért ítélt 11-est. Horváth büntetőjét Kertész védte, a kipattanót viszont a kapu közepébe lőtte az ajkai játékos, 1:2.

A 86. percben Horváth került ziccerbe. A lövést Kertész csak kiütni tudta, a kipattanót Pavlitzky a léc alá küldte, 1:3.

A 90. percben Illést egy teljesen felesleges szabálytalanság után kiállította a játékvezető.

A végig jó iramú mérkőzésen a hajrát jobban bíró csapatunk teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Kis Károly: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, voltak lehetőségeink, de ezekkel nem tudtunk élni. Ezután kiegyenlítődött a a játék. Miután a hazaiak a szünet után gyorsan gólt szereztek, más játékra álltunk át. Végül egységes csapatjátékkal, úgy érzem, megérdemelten nyertünk a jó képességű Érd otthonában.

Eseménynaptár

2018 június

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
  • U15: FC Ajka - Csornai SE
  • U14: FC Ajka - Csornai SE
3
  • U19: Lurkó UFC - FC Ajka
  • 6. Régiós U11/U13 kiemelt "B" torna
  • U17: Lurkó UFC - FC Ajka
  • FC Ajka - Dunaharaszti MTK
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 0
Mai látogatók száma : 3