Az NB III. Nyugati csoportjának 22. fordulójában a Pénzügyőr SE otthonába látogatott csapatunk. A két együttes teljesen más utat járt be a tavasszal, hiszen míg mi az összes mérkőzésünket megnyertük, addig a házigazdák eddig az összes tavaszi találkozójukat elvesztették.

Pénzügyőr SE-FC Ajka 0:2 (0:0)

Budapest, 400 néző. V.: Juhász.

Pénzügyőr SE: Czuczi – Fekete, Csicsvári, Luczek, Nagy (Orbán, 70.) – Sztrunga, Szabó, Karvalics – Besztercei (Ablonczy, 72.), Havasi, Horváth (Szigeti, 60.). Edző: Simon Antal.

FC Ajka: Balogh – Köles, Pákai, Graszl, Csemer – Csizmadia, Kovács – Horváth, Illés (Pavlitzky, 58.), Vallejos (Major, 58.) – Oláh (Nagy E., 76.). Edző: Kis Károly.

Az ötödik percben Csemer végezhetett el 18 méterről szabadrúgást, Czuczi a bal felsőből tornászta ki a labdát. Nem sokkal később Vallejos szabadrúgása a jobb felső sarokban landolt, a játékvezető azonban  érthetetlen módon szabálytalanságot látott és érvénytelenítette a találatot. Csemer szöglete adott munkát a hazai kapusnak, majd a 20. percen Csemer újabb próbálkozásánál kellett hárítania Czuczinak.

Illés átadásával a 23. percben Oláh került ziccerbe, Czuczinak azonban sikerült szögletre mentenie. A 40. percben Csizmadia próbálkozott távolról, a Pénzügyőr kapusa a jobb alsóból tornászta ki a labdát.

Az 52. percben egy jobboldali nagy bedobást követően a Pákai bal kapufát találta el. Ezután kettős cserével próbálta frissíteni csapatát Kis Károly, mint később kiderült, sikeresen. Az 58. percben Csemer szöglete után Pákai fejelt fölé az ötösről.

A 66. percben csapatunk a 12. szögletét követően megszerezte a vezetést. Csemer lőtte be a labdát, Pákai pedig előrevetődve fejelt a léc alá, 0:1.

Nem sokkal később Horváth próbálkozott, Czuczi azonban a helyén volt. A 75. percben az előretörő Kovács lőtt 16 méterről, de célt tévesztett. Következő támadásunknál a csereként beállt Nagy Erik baloldali beadása a felső lécről vágódott le.

Horváth három csel után, 14 méterről próbálkozott, Czuczinak kellett nagyot vetődnie.

A 89. percben Nagy Erik eldöntötte a három pontot sorsát, 30 méterről lövésre szánta el magát, bombája a bal felsőben landolt, 0:2.

A hosszabbításban Horváth tüzelt az alapvonal közeléből, Czuczi lábbal hárítani tudott.

Miután a Kaposvár 2-2-es döntetlent játszott Székesfehérváron, csapatunk hátránya 5 pontra csökkent az egy mérkőzéssel többet játszó Kaposvári Rákóczi mögött.

Kis Károly: Az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, sokszor juttattuk a labdát a 16-oson belülre. Sajnos nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket. A szünet után is mi játszottunk fölényben, s szerencsére ez már gólokban is megmutatkozott. Szervezett csapat ellen nyertünk.

forrás: veol.hu/sport
Következő mérkőzés
Eseménynaptár

2018 október

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
  • FC Ajka- Érdi VSE
8
9
10
11
12
13
14
  • Csepel FC - FC Ajka
15
16
17
18
19
20
21
  • FC Ajka - BKV Előre
22
23
24
25
26
27
28
  • Andráshida LSE - FC Ajka
29
30
31
  • Magyar Kupa: Lipót Pékség SE - FC Ajka
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 2
Mai látogatók száma : 87