Az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában a Puskás Akadémia FC második számú csapata volt együttesünk ellenfele. A mieink annak tudatában léphettek pályára, hogy amennyiben sikerül legyőzni soros ellenfelüket, úgy 4 pontot előnyre tehetnek szert a Kaposvárral szemben.

Eltiltott és sérült sem volt keretünkbe, így Bűcs Zsoltnak kellemes gondjai akadtak a mérkőzés előtt. Vezetőedzőnk a Dénes – Pál, Pákai, Kovács Gergő, Csemer – Hanzl – Balázs, Köles, Tölgyesi, Major – Szabó kezdő tizenegyet küldte pályára.

A mérkőzést álmosan kezdték a csapatok, komolyabb gólszerzési lehetőség egyik kapu előtt sem adódott.

Az első helyzet Szabó nevéhez fűződött, csatárunk 17 méterről tekert nem sokkal kapu mellé. A 11. percben a Puskás II egy szöglet utáni fejessel jelezte, hogy pályán van.

A mieink birtokolták többet a labdát, a vendégcsapat igyekezett fegyelmezetten visszazárni, és labdaszerzés után gyorsan támadni. A széleken akadt lehetősége az Bűcs Zsolt csapatának, de nagyobb lehetőséget nem sikerült kialakítani.

Az unalmas, főként vagdalkozással teli időszakot a 27. percben Csemer szép kapáslövése törte meg. Vargának nem okozott gondot a próbálkozás, de ezután kicsit megélénkült csapatunk.

A 30. percben Csemer baloldali beadását követően Major fordult le, lövése alig ment el a bal kapufa mellett. A másik oldalon Mezőssy vezette keresztbe az ajkai 16-os vonalán a labdát, tüzelt, Dénes vetődve védett.

A 38. percben Tölgyesi ment el a jobb oldalon, jól adott be, de Majort szerelték a védők. Az ellentámadás gólt hozott.

A 39. percben a bal oldalról próbálkozott lövéssel a Puskás Akadémia II, Dénes védett, de a labda épp Damásdi elé pattant, a középpályás közelről nem hibázott, 0:1.

Szünet után Szabó ollózása ment kapu fölé, majd Kovács Gergő fejelt közelről a kapus kezébe. A másik oldalon egy szabadrúgás jelentett veszélyt.

Az 56. percben Csemer beadását Szabó fejelte mellé. Négy perccel később Lőrinczy bombázott 18 méterről kapásból, a labda a védőkről pattant szögletre. A 64. percben a mieink 11-est reklamáltak, az akció továbbment, Csemer lőtt fölé.

A 75. percben Skriba célozta meg ballal 16 méterről a bal alsót, Varga szögletre tenyerelte a labdát. Eközben a vendégkontrák egyre veszélyesebbek voltak.

A 81. percben Csemer bombáját hárította Varga, majd a védők tisztáztak. Három perccel később Lőrinczy szabadrúgása kerülte el a vendégkaput.

A 88. percben az FC Ajka 15 méterről végezhetett el közvetett szabadrúgást, a kipattanót Lőrinczy tűzte rá, Varga nagy bravúrral védett. Szöglet után Pákai fejese ment alig mellé.

A 90. percben Dénes védte Erdei abszolút ziccerét.

A hosszabbításban Köles került remek helyzetbe, de közelről a kapufára bombázta a labdát. Nem sokkal később a másik oldalon Hudák is eltalálta a kapufát.

Gyenge színvonalú meccsen a győztes sem büszkélkedhetett jó játékkal. A mieink jövő héten Diósdon javíthatnak.

Bücs Zsolt: Sokat tettünk azért, hogy nyerjünk. Úgy gondolom, nem érdemeltünk vereséget, a hozzáállással elégedettek lehetünk. Nagy problémának látom, hogy egy utánpótlásklub, amely az NB III-ban játszik, már az első félidőtől kezdve időt húz. Ez számomra elgondolkodtató.

Következő mérkőzés
The latest football information here. Now retrieving info from data source.
Eseménynaptár

2017 október

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
  • MU14: Csabrendek - FC Ajka
6
7
  • MU16: FC Ajka - Ugod SE
8
  • U14: Lurkó UFC - FC Ajka
  • U15: Lurkó UFC - FC Ajka
  • NB III: III. Ker. TVE - FC Ajka
9
10
11
12
  • MU14: VFC USE - FC Ajka
13
14
  • U15: FC Ajka - Gyirmót
  • MU16: Pápai ELC - FC Ajka
  • U14: FC Ajka - Gyirmót
  • NB III: FC Ajka - Kaposvári Rákóczi FC
15
16
17
18
19
  • MU14: FC Ajka - Devecser SE
20
21
  • MU16: FC Ajka - Nemesvámosi LSE
  • NB III: Csepel FC - FC Ajka
22
  • U15: Szombathelyi Haladás - FC Ajka
  • U14: Szombathelyi Haladás - FC Ajka
23
24
25
26
  • MU14: FC Ajka - Ugod SE
27
28
  • U15: FC Ajka - SC Sopron
  • U14: FC Ajka - SC Sopron
  • MU16: Devecser SE - FC Ajka
  • NB III: FC Ajka - Andráshida
29
30
31
  • U14: FC Ajka - Andráshida
  • U15: FC Ajka - Andráshida
Tabella
The latest football information here. Now retrieving info from data source.
Partnereink
Jelenlegi látogatók száma : 1
Mai látogatók száma : 9