2024.03.29.
FelnőttHírek

Döntetlen a Vasas otthonában

Vasárnap a Vasas FC vendége volt csapatunk, ahol3 vesztes mérkőzés után sikerült pontot szerezni együttesünknek.

Vasas FC-FC Ajka 1-1 (1-1)

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. V.: Ducsai

Vasas FC: Rados – Terbe, Szilágyi, Tóth B., Lakatos – Szivacski (Hinora, 46.), Szatmári, Gál – Király, Balajti (Birtalan, 59.), Daróczi (Rétyi, 75.). Vezetőedző: Szanyó Károly

FC Ajka: Horváth D. – Köles, Kenderes, Görgényi, Csemer – Csizmadia, Nagy E. (Szabó N., 85.) – Soltész, Molnár (Stoiacovici, 70.), Horváth P. – Nagy K. (Oláh, 75.) Vezetőedző: Kis Károly.

A két vereséggel és egy győzelemmel kezdő Vasas otthonában lépett pályára a három kör után pont nélkül álló FC Ajka.

A vendégek mestere, Kis Károly volt csapata ellen készítette fel a jelenlegit. Az ajkaiaknak a gyenge kezdés után nagyon kellett a sikerélmény, ugyanakkor a mezőny egyik legerősebb keretével rendelkező hazaiak jóval nagyobb eséllyel pályáztak a pontokra.

Vasas-támadásokkal indult a találkozó, a vendégek igyekeztek stabilan védekezni és kontrákat vezetni.

A hetedik percben máris veszély alakult ki az ajkai kapu előtt, Terbe beadását Balajti érte el középen, de irányítani már nem tudta a labdát.

A fővárosiak komoly nyomás alatt tartották a Veszprém megyei csapatot, amely aztán egy kósza lövés után több ellentámadást is fel tudott mutatni. A 15. percben Csizmadia egyedül fejelhetett és a játékszer éppen csak elkerülte a Vasas kapuját.

A 21. percben viszont semmi sem mentette meg a házigazdát a góltól, Csizmadia remek beadását Molnár Dominik lőtte a hálóba, 0-1.

A másik oldalon Balajti próbálkozása pattant meg a védőkön és lassult le. A 28. percben pedig Gál lövésénél védett nagyot Horváth.

A szöglet után viszont Király Botond tekerésénél nem volt esélye a vendégkapusnak, a pápai származású támadó labdája a hosszúban kötött ki, 28. perc: 1-1.

A 41. percben Nagy Krisztián futott le védőjét egy jó kiugratással, Radosnak kellett védenie.

A második félidő elején Csemer életerős próbálkozása került el alig a hazai kaput. A másik oldalon Tóth fejese szállt fölé.

A folytatásban visszaesett a meccs tempója és színvonala, a Vasas, bár továbbra is többet birtokolta a labdát, sok hibát vétett. A 62. percben Nagy K. cselezett a jobb oldalról szépen befelé, ám gyenge lővését könnyedén fogta Rados.

Az ajkaiak bátrabban játszottak és megmutatták, hogy zavarba lehet hozni a hazai védelmet. Persze továbbra is nagyon kellett figyelni a védekezésre, Birtalan fejelt kapufát, majd Daróczi lövése suhant el éppen a vendégkapu mellett.

Tíz perccel a vége előtt Horváthnak kellett nyújtózkodnia Király próbálkozását követően. Nem sokkal később Hinora lőtte el ígéretes helyzetből az ajkai kapu előtt keresztbe a labdát.

A fővárosiak felkészültek az utolsó rohamokra, de az FC Ajka is, amelynek nagyon kellett koncentrálnia hátul. Rétyi járt közel a gólszerzéshez, a másik oldalon Horváth P. löketét öklözte ki Rados.

Közelebb állt a sikerhez a Vasas, ám az ajkaiak rengeteget dolgoztak azért, hogy pontot szerezzenek az esélyesebb rivális otthonában.

forrás: veol.hu/sport