2024.04.20.
FelnőttHírek

Megyei rangadó következik!

Az NB III. Nyugati csoportjának 19. fordulójában igazi rangadót rendeznek az ajkai Városi Sportcentrumban, hiszen csapatunk ellenfele a megyei rivális, Pápai Perutz együttese lesz. A találkozó játékvezetője Derdák Marcell lesz, az asszisztensi feladatokat Bognár László és Rózsa Dávid látják el.

Pákai Gergőék az előző fordulóban Felcsúton léptek pályára, ahol a mumusnak számító Puskás Akadémia második számú csapatával mérték össze erejüket. Csapatunk gól nélküli döntetlent játszott, ennek ellenére Schindler Szabolcs együttese magabiztosan, 11 ponttal vezeti a tabellát az Érdi VSE előtt. A Pápai Perutz a hétvégén nagy meglepetésre nem bírt hazai pályán a kiesés ellen menekülő Dunaharaszti MTK-val, korábbi edzőnk Rozmán László csapata ugyanis 2-2-re végzett a Pest megyei csapattal. Riválisunk ennek köszönthetően 27 ponttal az 5. helyet foglalja el a tabellán.

A két csapat őszi találkozása igazán emlékezetesre sikerült, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy mindkét csapatnak meg kell elégednie az 1-1 ponttal, de a 92. percben Horváth Péter kihasználta Sánta kapitális hibáját, melynek köszönhetően csapatunk emberhátrányban is győzni tudott a megyei rangadón.

A múltheti Puskás Akadémia II. elleni mérkőzést sérülés miatt kénytelen volt kihagyni Pavlitzky Balázs és Nagy Erik is, ők a héten már a csapattal edzettek, a hétvégi edzés után derül ki, hogy számíthat-e a játékukra szakvezetőnk. Jó hír, hogy eltiltottal nem kell számolnia Schindler Szabolcsnak.

A megyei rangadó vasárnap 16 órás kezdettel kerül megrendezésre az ajkai Városi Sportcentrumban.