2024.04.20.
FelnőttHírek

Vasárnap a BKV Előre együttesét fogadjuk

Az NB III. Nyugati csoportjának 11. fordulójában együttesünk a 7. helyezett BKV Előre együttesét fogadja. A találkozó játékvezetője Derdák Marcell lesz, az asszisztensi feladatokat Nagy Viktor és Orszég Péter látják el.

A mieink az előző fordulóban a mumusnak számító Csepel FC otthonában 5-0-ás győzelmet arattak, aminek köszönhetően Schindler Szabolcs együttese továbbra is 6 ponttal vezeti az NB III. Nyugati csoportjának tabelláját az Érdi VSE előtt. A BKV Előre az előző fordulóban 4-2 arányban nyerni tudott hazai pályán a Dunaharaszti MTK ellen, ezzel megerősítette középmezőnybeli helyezését pesti ellenfelünk.

Érdekesség, hogy az NB III. Nyugati csoportjának góllövő listájának első három helyezettjét ez a két csapat adja: az egyaránt 8-8 gólos Oláh László, Nagy Krisztián és Balogh Bence is nagy valószínűséggel pályára lép a hétvégi mérkőzésen.

Schindler Szabolcsnak eltiltottal nem kell számolnia, azonban Nagy Erik sérülés miatt továbbra sincs bevethető állapotban.

A találkozó 16 órás kezdéssel kerül megrendezésre az ajkai Városi Sportcentrumban.