2024.04.18.
FelnőttHírek

Vasárnap a Pénzügyőrhöz látogatunk

Az NB III. Nyugati csoportjának 2. fordulójában a Pénzügyőrhöz látogat csapatunk. A találkozó játékvezetője Móri Tamás lesz, az asszisztensi feladatokat Hofbauer Roland és Nagy Márk látják el.

A mieink az első fordulóban nagyarányú,  7-1-es győzelmet arattak a THSE-Szabadikötő együttese ellen, míg a Pénzügyőr a Dunaharaszti MTK vendégeként szenvedett 3-1 arányú vereséget.

Schindler Szabolcs vezetőedzőnek eltiltottal nem kell számolnia a hétvégi mérkőzésen, valamint az első fordulóban sérülés miatt hiányzó Pavlitzky is már a csapattal edzett a héten.

Sokáig úgy nézett ki, hogy pályaengedély hiányában Csepelen rendezik meg a hétvégi mérkőzésünket, azonban a hételeji MLSZ határozat értelmében mégis Pasaréten játszunk vasárnap. A találkozó 17 órakor kezdődik.