2024.04.19.
FelnőttHírek

Indul a bajnokság

A hétvégén az FC Ajka  – THSE-Szabadkikötő mérkőzéssel elrajtol a 2018/19-es NB III. Nyugati csoportjának őszi szezonja. A találkozó játékvezetője Rózsavölgyi Dávid lesz, az asszisztensi feladatokat Schweighardt Dániel és Rózsa Dávid látják el.

Mint azt a honlapunkon már korábban jeleztük nagy változások nem történtek a nyáron keretünkben: egyesületünkhöz 4 új labdarúgó érkezett Kenderes Zoltán, Bonivárt Erik (mindketten Szolnoki MÁV FC), Erdei Gábor (Balassagyarmati VSE) és Molnár Tibor (Aqvital FC Csákvár) személyében. A távozók oldalán 5 játékos nevét találhatjuk meg: Krebsz Máté Gyirmóton, Graszl Károly Sárváron, Pokorni Péter Dunaújvárosban, Popovics Bertold Szolnokon, míg Vallejos Dominique Pápán folytatja pályafutását. Kis Károly vezetőedző távozása után Schindler Szabolcs irányítja együttesünket a következő évadban.

Első fordulóbeli ellenfelünk a tavalyi bajnokságban a három csoportot figyelembe véve a legrosszabb 13-ként zárt, de a visszalépések miatt megőrizhette NB III-as tagságát. Vezetőedzőnket ez nem téveszti meg, senkit sem becsül le a Nyugati csoportban:

” Senkire nem mondjuk, hogy gyenge, és senkit sem becsülünk le. Mindenkit komolyan veszünk, mindenkiből alaposan felkészülünk, ahogy tettük azt most is a Szabadkikötő ellen. Ha bajnoki címet szeretnénk, nem engedhetjük meg, hogy túl sok pontot elhullajtsunk, mint például tavaly ősszel. Nem lehet lazítani a bajnokikon, mindenkitől teljes erőbedobást várok. Szombaton Pavlitzkyre nem számíthatok, kisebb sérüléssel bajlódik, de a többiek harcra készen várják az idény nyitómeccsét”

A találkozó szombaton 17 órás kezdettel kerül megrendezésre az ajkai Városi Sportcentrumban.