2024.04.19.
FelnőttHírek

Győzelem a Puskás Akadémia II. ellen

Az NB III. Nyugati csoportjának 19. fordulójából elhalasztott FC Ajka – Puskás Akadémia II. találkozót pótolták tegnap az ajkai Városi Sportcentrumban. Nagy volt a tét, hiszen egy esetleges győzelemmel 2 pontra zárkózhatott csapatunk az éllovas Kaposvári Rákóczi mögé.

FC Ajka-Puskás A. II 4:1 (2:1)

Ajka, 300 néző. V.: Horváth

FC Ajka: Balogh – Köles, Pákai, Graszl, Csemer – Csizmadia, Nagy E. (Kalász, 88.) – Illés (Pavlitzky, 83.), Horváth, Major (Vallejos, 68.) – Oláh. Edző: Kis Károly

Puskás Akadémia II: Ásványi – Keszi (de Oliveira, 46.), Radó, Vanczák, Deutsch – Kovács, Tóth, Nándori (Vörös, 46.) – Szabó (Major, 28.), Oroszi, Daróczi. Edző: Bojan Lazic

A 4. percben Oláh próbálkozott először lövéssel, 19 méterről azonban nem találta el a kaput.

A 7. percben váratlanul vezetést szerzett a vendégcsapat. Egy gyors kontránál Csemer hibáját kihasználva vezetett támadást a Puskás, Oroszi 16 méteres lövése Köles lábát is érintve a jobb alsóba vágódott, 0:1.

A 13. percben Köles távoli lövése adott munkát Ásványinak. A 24. percben Baloghnak kellett lehúznia egy jobboldali vendégbeadást.

A 30. percben szép támadást vezetett csapatunk, Illés gólhelyzetben nyolc méterről az oldalhálóba lőtt.

A 42. percben a vendégek végezhettek szabadrúgást egy vitatható játékvezetői ítélet után. Szabó lövése a sorfalban halt el.

A 43. percben a tizedik szögletünk egyenlítést eredményezett, Csemer labdáját Graszl az ötös sarkáról csúsztatta a bal felső sarokba, 1:1.

A félidő hosszabbításában Major-Oláh volt a labda útja, utóbbi egy csel után, 14 méterről a bal felsőbe lőtt, 47. perc: 2:1.

Fordulás után, az 53. percben Csizmadia adott be, Major fejese landolt a felső lécen.

A 63. percben baloldali vendégtámadás végén a csereként beállt Vörös került helyzetbe, közeli lövését Balogh óriási bravúrral lábbal hárította.

A 74. percben tovább növelte előnyét csapatunk: Oláh előbb egy csellel lerázta magáról Vanczákot, majd Radóval szembeni párharcát is megnyerte, így Ásványival találta magát szembe, támadónk a kapus mellett higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt, , 3:1.

A 81. percben Csemer jóvá tette a gól előtti hibáját, remekül futott el a bal oldalon, pontosan visszagurított labdáját Illés 12 méterről lőtte a jobb alsóba, 4:1.

A váratlan vendégvezetés csak egy rövid időre fogta meg csapatunkat, amely ezután óriási fölényben játszott. Az első félidő hajrájában sikerült fordítani. Szünet után Balogh bravúrja is kellett ahhoz, hogy végül magabiztos győzelmet szereztünk.

Kis Károly: A vendégek korán vezetést szereztek, ami nem volt bent a játékban. Utána nagyon nyomtunk, szögleteket harcoltunk ki, s ennek eredményeként sikerült két gólt is lőnünk. A második félidőben szintén nyomás alatt tartottuk a vendégeket, szép gólokat lőve, szerintem ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

forrás: veol.hu/sport